Már azt hitték a motoros bűnözők, hogy sikerült meglépniük, aztán jött a piros lámpa – videó
Elsőre semmi feltűnő nem volt azokon a robogósokon, akik a forgalomban haladva egy piros lámpánál álltak meg.
Elsőre semmi feltűnő nem volt azokon a robogósokon, akik a forgalomban haladva egy piros lámpánál álltak meg.
Tettéért hat hónapot kapott.
Szépen összecsókolózott a McLaren 720S és az Audi R8, a fedélzeti kamera pedig rögzítette az esetet.
Szegény járőr, mit követhetett el?
Jelen történetünk főszereplője elképesztő módon sietett, de végülis nem nyert túl sok időt a szabálytalankodásával.
Ebben a már-már bevásárlóközpont méretű létesítményben kívül-belül villámgyorsan megszépülhetnek az autók.
A közlekedési szabályok mindenkire egyformán vonatkoznak, és azokat egységesen be kell tartani. Nemcsak az autósoknak, hanem a gyalogosoknak és a bicikliseknek is.
A megkülönböztető hang- és fényjelzés a jelek szerint néha kevés egy baleset elkerüléséhez.
Egy iskolai zebránál előzve ütöttek el majdnem egy gyalogost, amiről felvétel is készült. A múlt héten még úgy volt, nem lesz ügy a történtekből, most mégis eljárás indult.
A feltehetően elromlott személyautót igen veszélyesen vontatták a 4-es úton. Videó is készült az egyik veszélyes manőverről.
Két gyerek az elinduló busz mögül rohant ki az úttestre, a másik oldalon viszont egy kamion érkezett.
A személyautó sofőrje figyelmetlen volt, aminek némi anyagi kár lett a következménye.
Ez az autós társunk a benzinkútra történő villámgyors behajtást minden szabály fölé helyezte.
Az autó tulajdonosa reggelre összekarcolva találta meg a motorháztetőt, így első dolga volt, hogy visszanézze a fedélzeti kamera felvételét.
Egészen meredek, amit ez a budapesti autós megengedett magának a reggeli csúcsforgalomban.
Nem rossz ötlet, de kérdés, mennyire lesz Angliából a feljelentők országa.
Nem tudni, hogy az öreg keletnémet járgány sofőrje milyen megfontolásból nem lépett a fékre.
Az egyik oldalról a másikra történő átkelés nem egyszerű feladat az állatok számára, de ezúttal szerencsére nem történt baj.
Ügyesnek képzelte magát, de elfogyott a szerencse.
Koccanások, tilosban parkolások, vélt vagy valós sérelmek, lassan mindent felveszünk a kamerákkal. Már csak a világos szabályozás hiányzik, mire is jók ezek a felvételek.